Szerda délelőtt az EP-ben Románia jogállamiságáról vitatkoztak Strasbourgban.
Juliane Bogner-Strauss az EU osztrák elnöksége képviseletében arról beszélt: a jogállamiság, a hatalmi ágak szétválasztása és az emberi jogok az Európai Unió alapértékei. Ezek megkérdőjelezhetetlenek. Ezekről, ha kell, párbeszédet és vitát kell folytatni, amennyiben veszélybe kerülnek. Az Európai Tanács az elmúlt évben vizsgálta Románia jogállamiságát az Európa Bizottsággal és a Velencei Bizottsággal együttműködve, ez a munka folytatódni fog.
Timmermans: Mindent meg kell tenni a korrupció legyőzéséért
Frans Timmermans, a Bizottság alelnöke elmondta, tudja, hogy sokat aggódnak a román törvényeket érő változtatások miatt Romániában és külföldön egyaránt. A Bizottság pontos jogi vizsgálatok alapján, elfogulatlanul dönt a beavatkozás szükségességéről. Timmermans szerint a román igazságszolgáltatást érintő törvényváltoztatásokat sokat kritizálták, hogy az igazságszolgáltatás függetlenségét, minőségét és hatékonyságát rombolják. A román parlament eddig nem reagált a változtatásokat szorgalmazó javaslatokra, felszólalásokra.
Idén a büntetőjogot érintették változtatásokra került sor, amiket szintén kritikával illettek. Az ügyészek és a bíróságok munkáját rontják az új szabályozások. Timmermans felszólította a román hatóságokat, hogy tegyenek ment mindent az igazságszolgáltatás függetlenségéért, a korrupció legyőzéséért. Ezért a román kormánnyal a legmagasabb szinten egyeztetnek, és további tájékoztatásokat várnak.
A harmadik téma a korrupcióellenes ügyészséggel szembeni román kormányzati fellépés, ami szintén kritikákat váltott ki. Timmermans szerint a DNA fontos eredményeket ért el a korrupció elleni harcban Romániában. Timmermans hangsúlyozta: továbbra is aggódnak a romániai fejlemények miatt, amik kikezdik Románia eddigi megítélését az Európai Unióban.
A Bizottság mindig kész az együttműködésre, a román hatóságok támogatására. Ugyanakkor ha a vitatott román jogszabályokat változtatások nélkül fogadják el, az visszalépést fog jelenteni a korábbi állapotokhoz képest. A jövőbeli bizottsági jelentésekben pontosan meg fogják nevezni és értékelni a változások hatásait. Az európai szerződések őrzőjeként a Bizottság fel fog lépni a jogállamiságot sértő lépések ellen. Timmermans szerint még mindig van lehetőség a változtatásra, a vitatott jogszabályok elvetésére. A döntést a román intézmények hozzák meg.